Az iskola gazdasági- társadalmi, földrajzi környezete

Gönc Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az egykori Abaúj vármegyében található. A Hernád folyótól keletre, a Zempléni-hegység nyugati lábánál, a Dobogó-hegy és Borsó-hegy közelében, a hegység peremlépcsőjén található, melyet Meződűlőnek is neveztek. A legközelebbi nagyváros déli irányban Miskolc (70 km), északra Kassa (30 km), a trianoni országhatár 10 km-re található. A környező települések lélekszámban lényegesen kisebbek, így Gönc a térség természetes és történelmileg kialakult központja. A mikro körzethez tartozó települések: Abaújvár, Göncruszka, Hidasnémeti, Hernádszurdok, Kéked, Pányok, Telkibánya, Tornyosnémeti, Zsujta.

A lakosság egy része mindig földművelésből élt. Ennek alapja, hogy a település Hernád felőli, nyugati része jó minőségű szántóföld, a tőle keletre található hegylábak lejtői pedig szőlő- és gyümölcstermesztésre (gönci magyar kajszi) kitűnően alkalmasak. Napjainkban a múlthoz képest lényegesen kevesebben élnek növénytermesztésből. A búza, kukorica, burgonya, repce, napraforgó, olajtök magángazdaságokban jellemző, míg a gyümölcs (kajszi barack, fekete szeder, bodza, szilva, dió) szakcsoporti formában, kiegészítő jövedelmet ad a családoknak.

Göncön és környékén – hasonlóan a többi abaúji településhez – jelentősebb ipar ásványkincsek hiányában nem fejlődött ki sem a múltban, sem napjainkban. A 16-19. században a település nagyságához képest Göncön jelentős létszámú iparos réteg alakult ki, a rajta átmenő észak-déli irányú kereskedelmi útnak köszönhetően. A gönciek maguk is részt vettek a szállításban, fuvarozásban és a lakosság egy része „berendezkedett” az átmenő forgalom kiszolgálására (gönci hordó).

Az 1950-es 60-as években a kollektivizálás során az erőszakkal szervezett mezőgazdasági termelő szövetkezet (tsz) volt a szocializmus éveiben a legnagyobb foglalkoztató, felbomlása után már csak kevés embernek adott munkát. A 20. század második felének elején működött kőbánya, aszaló üzem, varroda, mely a foglalkoztatás szempontjából fontos volt. A rendszerváltozás után nagyobb üzem, ipari tevékenység, vállalkozási forma híján nem alakult ki, a legnagyobb foglalkoztató sajnos a helyi önkormányzat. Legtöbben a szolgáltatási szférában dolgoznak, nagyon magas a munkanélküliek száma. Az itt élők jelentős része a társadalom szegényebb rétegéhez tartozik.

A lakosság lélek száma az 1940-es évektől (3300 fő) folyamatosan csökken (2000 fő). A csökkenés magyarázata a II. világháború, a kollektivizálás, a magántulajdon elvétele, a körzetesítés, a falusi iskolák megszüntetése, és a rendszerváltozás utáni időszakban megjelenő munkanélküliség. A lélekszámcsökkenés együtt jár bizonyos szellemi potenciál elvándorlásával is. Az 1960-as évek elején a földműves falusi gazdák a tsz-szervezés idején kétségbeesésükben a nagyvárosokba, az iparba küldték értelmes gyermekeiket, a biztos megélhetés reményében. A tsz-ek, községi tanácsok összevonása szintén motiválta az elvándorlást. Az 1970-es években a körzetesítés idején a kistelepülések iskoláinak megszüntetésekor a térségből sok család elköltözött, ment a gyermekével az „iskola után” biztosítva ezzel a jobb sors lehetőségét. Különösen radikális népességcsökkenés következett be Abaújvár, Kéked, Pányok, Zsujta településeken, ahol a lakosság több mint felével csökkent. Ez a folyamat Gönc esetében nem okozott olyan károkat, mint a többi abaúji településen, ugyanis a nagyobb mérvű fogyást a fent említett környező falvakból beköltözők ellensúlyozták. A gönci Diákotthon megépítése Gönc számára bevándorlást, míg a környező települések életében elvándorlást jelentett. Napjainkban a minőségi elvándorlás tanúi lehetünk. A diplomát szerzett fiatalok munkalehetőség híján – nem tudnak vissza jönni – kénytelenek a nagyvárosokban, vagy azok környékén letelepedni, s ott kamatoztatni tudásukat.

A természetes fogyást valamelyest csökkenti a roma lakosság létszámának növekedése. Megoldásnak hittük egy-két évtizede a vezetékes víz mellé a szennyvízrendszer, a telefonhálózat, gázvezeték rendszer kiépítését, de munkalehetőség híján már ez sem marasztaló hatású. A társadalom szegényebb rétegei a jobb sors reményében „mint egy szerencsét próbálni” költöznek a nagyvárosba.