Erdélyi kalandozás az általános iskolai ismeretek bővítéséért

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ
az Erdélyi kalandozás az általános iskolai ismeretek bővítéséért című pályázathoz.

A Határtalanul pályázat nem ismeretlen az iskolánkban, hiszen az utóbbi években már háromszor jártak diákjaink Erdélyben a program segítségével. Ezt a lehetőséget most sem akartuk kihagyni. Vártuk a pályázati kiírást, majd miután ez megjelent kezdetét vette a tervező munka. Izgatottan vártuk, vajon sikeres lesz-e a pályázati anyagunk. A boldogságunk határtalan volt, amikor megtudtuk, hogy nyertesek lettünk. Ekkor kezdődött el igazán a munka, mert egyeztetnünk kellett a buszvezetővel az útvonalat, a szállásadókkal a pontos érkezésünket, az iskolák vezetőivel a közös programokat. Mindent leszerveztünk. És akkor jött….a pandémia. Egyszerre minden bizonytalanná vált. Úgy éreztük ez a lehetőség számunkra elúszott. Aztán mégis, valami csoda folytán az utolsó pillanatban csak sikerült megvalósítani az utazásunkat. Igaz, egy évvel később, nyolcadikosként. De összejött!

Elvégeztük az előzetes feladatokat, melynek része volt az előkészítő óra megtartása, a szülők részletes tájékoztatása szülői értekezlet keretében, valamint felkészültünk a meglátogatandó helyek nevezetességeiből.

Az indulás előtti napokban sokat beszélgettünk a gyerekekkel, igyekeztünk mindenre kiterjedően figyelni: ki az, aki rosszul lehet a hosszú autóbusz úton, milyen ennivalót hozzanak, hogyan öltözködjenek.
Végre eljött június 12.-e, és indulhattunk! Hajnali 5 órakor feledve az álmosságot, elfoglaltuk helyünket az autóbuszban.

Első állomásunk Nagykároly volt. Ezután iskolánk névadójának, Károlyi Gáspárnak a szobrát koszorúztuk meg együtt. Sétáltunk a Károlyi kastély kertjében. Következő állomásunk Kolozsvár volt.

Elmentünk Mátyás király szülőházához, megnéztük a Mátyás szobrot, ahol koszorút helyeztünk el és a Szent Mihály templomot. A Házsongárdi temetőben megkerestük Szenczi Molnár Albert sírját. Közel áll hozzánk, hiszen egykor ő is gönci diák volt. A zsoltárfordító Szenczi Molnár Albert a XVI. század végén Károlyi Gáspárral együtt dolgozott a biblia lefordításán.

Kegyeletünket leróva emlékszalagot helyeztünk el a sírjánál. Az első éjszakát Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központban töltöttük. Vacsora után mindenki elment tisztálkodni és lefeküdni. Nagyon fáradtak voltunk, hiszen korán keltünk, hosszú utat tettünk meg. A kényelmes és otthonos szobákban hamar elaludtunk.

Másnap reggeli után összepakoltuk cuccainkat, mert tudtuk, hogy a következő éjszakát már Farkaslakán töltjük, de addig még várt ránk egy élményekben gazdag nap. Elsőként a Tordai sóbánya gyomrába ereszkedtünk le. Mindenkit elbűvölt a föld mélyében fekvő sóbánya, ahol egy hatalmas belmagasságú látógatóközpontot alakítottak ki. Mini kalandpark, óriáskerék, csónakázó tó, gyermekjátékok, asztalitenisz és sok más érdekesség várja a látogatókat. Többen nem akarták elhinni, hogy minden sóból van, ezért megnyalták a terem falát. Vidám hangulatban töltöttük el az időt, sétáltunk, fotókat készítettünk.

Ezután a Tordai hasadék felkeresése volt az úticélunk. Gyönyörű táj tárult elénk. Az erdő csendjét csak a patak zúgása törte meg. A függő hídon való átkelés próbára tette a tériszonytól szenvedőket, de a barátok biztatása sokat segített. A séta során olyan keskeny ösvényeken mentünk végig a sziklák peremén, hogy néhol alig fértünk el.

Félelmetes élmény volt, de megérte.

Ezután Szovátafürdőre indultunk, ahol megkoszorúztuk Petőfi Sándor emlékművet, majd körbe jártuk a sós tavakat.

Innen Korondra a népművészeti kirakodóvásárba siettünk, majd Farkaslakára. Hadnagy Jolán várt minket, aki a farkaslakai Tamási Áron Művelődési Egyesület elnöke. Ő már régóta jó ismerősünk, az író sírjánál tartott nekünk egy rövid előadást az író munkásságáról.

A végén koszorút helyeztünk el Tamási Áron sírjára. Fáradtan, de lelkiekben gazdagon mentünk vacsorázni. Különleges tájétellel várt a vendéglátónk vacsorára, csorbalevest és csirkemell pörköltet ettünk, majd a faházakban mindenki aludni tért.

Harmadik napunkat Farkaslakán töltöttük. Nem utaztunk sehová sem autóbusszal. Reggeli után első programunk a Krisztus Szíve vagy ahogy a helyiek mondják a pléhkrisztus kilátó megmászása a Gordon tetőn. Ez nem kis erőfeszítésbe került, de megérte a fáradtságot.

A Nyikó-mente gyönyörű panorámája fogadott minket. Ebéd után ellátogattunk a Tamási Áron Általános Iskolába. Tanítás nem lévén, sajnos gyerekekkel nem találkoztunk, de körbenéztünk és készítettünk pár fotót. Ezután felkerestük Tamási Áron szülőházát. Vacsora után elsétáltunk a Kultúrcsűrbe, ahol várt minket a Hadnagy Jolán, a Tamási Áron Művelődési Egyesület elnöke. Bemutatta nekünk Ágnes asszony portáját, majd közösen népdalokat énekeltünk.

Kirándulásunk negyedik napján Háromszékbe utaztunk el. Kézdiszentléleken már nagyon várt minket. Balogh Tibor polgármester úr, aki vendégül látta a kis csapatot. Felkísért minket a Perkőre is. Sietnünk kellett sajnos, mert egy másik program Csernátonban várt minket:

Haszmann Pali bácsi leánya, a tájmúzeum vezetője. A múzeum alapjául Haszmann Pál pedagógus és felesége Haszmann Pálné Cseh Ida gyűjteménye szolgál. A gyűjtemény óriási anyagot foglal magába: mezőgazdasági gépek, az öntött vaskályhák, az első rádiók, tájházak. A múzeum 1973-ban nyitotta meg kapuit, berendezéseikkel együtt, székelykapuk, népviseletek. Orsi néni kedves szavakkal fogadott, leültetett, és beszélt a gyűjteményéről. Egy teljes nap is kevés lett volna, hogy mindent alaposan megtekintsünk. Igyekeztünk megint, mert Nyergestetőt sem akartuk kihagyni.

Itt a szabadságharcos emlékműre és a gönci kopjafára emlékszalagot helyeztünk el. Végezetül bementünk a csíksomlyói kegytemplomba is. Csíksomlyón a hétvégi búcsúra készülődtek, jó volt a templom csendjében elidőzni egy kicsit. Farkaslakára érve jól esett a finom vacsora, fáradtan pihentünk le a kis faházainkban.

Ötödik napon leereszkedtünk a Gyergyói-medencébe, majd újra fel a Gyergyói havasokba.

A Pongrácz-tetőn álltunk meg egy pihenőre, ahol csodálatos fényképeket készítettünk.

Gyilkos-tónál ebédeltünk, ahol kürtös kalácsot és a helyi jellegzetességet, miccset (grillezett erdélyi kolbászkát) ettünk. A gyilkos tó valódi történetét és a róla szóló legendát is megismerhettük.

Következő állomásunk a lélegzetelállító Békás-szoros volt.

Rövid gyalogtúrát tettünk a hatalmas sziklák között kanyargó úton. Ezt az élményt mindenkinek át kellene élni. Néhol úgy éreztük, hogy a hatalmas szürke kőtömbök mindjárt összezárulnak a fejünk fölött. Érdekes volt, hogy a hideg szürke színük és a merevségük melengette szívünket. Gyönyörű és lenyűgöző látvány volt. A Bucsin-tetőn át jutottunk át a Sóvidékre, majd indultunk vissza első szállásunkra, Kolozsvárra.

Utolsó napon és rengeteg élménnyel, sok-sok kilométerrel a hátunk mögött indultunk hazafelé.
Megálltunk Kőrösfőn, szétnéztünk a népművészeti vásárban, mindenki elkölthette megmaradt pénzét.

Nemsokkal később Királyhágón pihentünk meg, gyönyörködtünk a tájban.
Utolsó állomásunk Nagyvárad volt, ahol már nagyon kevés időnk maradt, ugyanis otthon másnap nagy esemény, az iskolai ballagás várt ránk.

Sohasem élhettük volna át ezt a csodálatos hat napot, ha nincs a Határtalanul pályázat. Köszönjük a lehetőséget a gönci Károlyi Gáspár Általános iskola tanárai és diákjai nevében.