Határtalanul 2024

„Erdélyi kapcsolataink ápolása – Határtalanul” c. pályázat
HAT-KP-1-2023/000427
Károlyi Gáspár Általános Iskola Gönc, 2024. június 02 – 07.

1. nap

Hajnali 5 órakor indultunk. A szülőktől még egy ölelés a gyermeknek, óvó, aggódó pillantások.
Kényelmesen elhelyezkedtünk az autóbuszban, búcsút intettünk.

A határon nem kellett várakoznunk, hamar átkeltünk. Első megállónk Nagykároly volt, ahol koszorút helyeztünk el Kölcsey Ferenc szobránál.

Ezután a belvárosi református templomba látogattunk el. Tiszteletes úr Károlyi Gáspárról és a gönci kapcsolatokról beszélt nekünk, majd a templomuk történetével is megismertetett minket. Aztán megkoszorúztuk Károlyi Gáspár szobrát a templom kertjében.

A Gyülekezeti házban szeretetvendégségben volt részünk; sütemény, üdítő várta a gyerekeket. Nagykárolyi tartózkodásunk utolsó programjaként a Károlyi kastély kertben sétáltunk, fényképeket készítettünk, majd elindultunk Kolozsvár felé.

Kolozsvárott a Házsongárdi temetőben felkerestük Szenczi Molnár Albert, egykori gönci lelkipásztor sírját és koszorút helyeztünk el, melynek emlékszalagján olvasható, hogy az idén is eljutottunk ide a Határtalanul programmal.

Dsida Jenő költő sírja mellett is megálltunk, megemlékezve róla a Psalmus Hungaricus című versével. A főtéren Mátyás király monumentális lovas szobra hirdeti számunkra történelmünk dicső korszakát. Sajnos idén nem tudtunk koszorút elhelyezni a szobor talapzatára, mivel rendezvény miatt körbe volt kordonozva az egész szoborcsoport.

Megcsodáltuk a Szent-Mihály templomot, majd Mátyás király szülőházához mentünk, elolvastuk az emléktáblán lévő szöveget. A gyerekek már nagyon várták, hogy elfoglaljuk első éjszakára a szállásunkat a Bethlen Kata Diakóniai Központ kollégiumában.

Reggeli után autóbuszra szálltunk, és magunk mögött hagytuk Kolozsvárt, a tordai hasadékhoz utaztunk. Felmásztunk az átcsúszó pálya induló pontjához, hogy egy jó csoportkép hátteréül szolgáljon a mélység és magasság, majd elindultunk a szurdokban a forrás irányába.

Az előző napok heves esőzései azonban nagyon sárossá és csúszóssá tették a gyalogutat, így amellett döntöttünk, hogy nem kockáztatjuk a testi épségünket, így visszatértünk a buszhoz. A rövidre sikeredett erdei túránk után a tordai sóbánya felé vettük az irányt. Begyalogoltunk a hegy gyomrába, majd a rengeteg lépcsőn a mélybe.

Ámultunk-bámultunk a sóbánya hatalmas méretein. Páran kipróbálták még az óriáskereket is. Felfelé már lifttel mentünk, így nem volt annyira fárasztó. Nagy élmény volt a sóbányát testközelből megtapasztalni! Ezután Szovátára indultunk. Sétáltunk a Medve – tó partján, körbejártuk a gyógytavakat is.

Koszorút helyeztünk el Petőfi Sándor szobrán. Beszélgettünk a költő életéről, felidéztünk - a gyerekek által már ismert – Petőfi verseket.

A kirakodó vásár mindenkinek tetszett. A többség még szívesen maradt volna. Egyben kíváncsiak voltak, milyen lesz az új szállásuk Farkaslakán. Vacsora előtt még megkoszorúztuk Tamási Áron sírját, ahol Hadnagy Jolán, a Tamási Áron Művelődési Egyesület elnöke méltatta a székely írófejedelmet. Estére mindenki elfoglalta szálláshelyét a kétszemélyes, nyárias faházakban.

Reggel a farkaslaki diákokkal bejártuk az iskolát. Június 4-e volt. Délelőtt került megrendezésre a Nemzeti Összetartozás Napi megemlékezés. Megható, egyben felemelő érzés volt, hogy részesei lehettünk a település rendezvényének. A farkaslaki iskolásokkal együtt vettünk részt rajta, helyeztünk el koszorút a Trianoni emlékműre. A rendezvény főszónoka Dr. Soltész Miklós államtitkár úr volt, aki a csoportunkkal beszélgetett az ünnepség után, majd készítettünk egy közös csoportképet is.

Ebéd után Hadnagy Géza gazdaságát tekintettük meg, aki a hegyoldalban legelésző csordáját mutatta be nekünk és beszélt arról, hogy hogyan telnek mindennapjai a jószágokkal.

A bátrabbak még a fejést is kipróbálhatták. Ezután a Jézus szíve kilátóhoz mentünk a Gordon tetőre. Nagyon jól esett, hogy terepjáróval felvittek minket a hegyre ugyanis több kilométerre van a szállásunktól. Szép, napos időben volt részünk, jó hangulatban telt a délutánunk.

Vacsora után tovább ismerkedtek és a helyi fiatalokkal, együtt fociztak, játszottak, ami kapcsolatépítésnek kiváló volt.

Reggeli után elfoglaltuk helyünket a kisbuszban és Máréfalváig meg sem álltunk.

Székelykapuiról nevezetes ez a település. Megcsodáltuk a székelykapukat. megfigyeltük a kapun lévő motívumokat. Fotókat készítettünk, otthon majd rajzolnak, festenek a fotók segítségével a gyerekek. Csíkszeredán meglátogattuk a Petőfi Sándor Általános Iskolát, majd emlékszalagot helyeztünk el Petőfi Sándor szobránál.

Csíksomlyó mára első számú zarándokhellyé vált Székelyföldön. Gyönyörködtünk és megpihentünk a Kegytemplomban majd felsétáltunk a Somlyó nyereg aljába, hogy megnézzük a búcsú helyszínét, ahová több szászezer magyar ember zarándokol évente. A hűs bórvízforrásból megtöltöttük üres flakonjainkat.

Nyergestetőn koszorút helyeztünk el a szabadságharcban elesettek emlékművénél.

A kopjafás emlékhelyen dolgoztunk is. Gönc város két kopjafáját felcsiszoltuk, majd lazúr festékkel lekentük és emlékszalagot kötöttünk a kopjafákra.

Nagy hatással volt a gyerekekre ez a rengeteg kopjafa. Körbejártunk közöttük, kíváncsian olvasgattuk, Magyarország, sőt a nagyvilág mely részéből állítottak emléket a szabadságharc hőseinek.

Balogh Tibor polgármester úr vendégül látott minket a hivatalában, és beszélt nekünk Kézdiszentlélekről. A közeli viszontlátás reményében búcsúztunk el egymástól. Ez a kapcsolat életszerű, hiszen egymás meglátogatása évente kétszer – háromszor is megvalósul. Ezután az Apor István Általános Iskolához mentünk, ahol találkoztunk az iskola vezetéssel, azonban diákokkal nem, mivel pedagógusnapi szünet miatt nem volt tanítás.

Kézdivásárhelyen megálltunk a főtéren, koszorút helyeztünk el Gábor Áron szobránál. A gyerekek jól ismerik a Gábor Áron rézágyúja c. népdalt, így elénekeltük, ezzel is színesebbé téve a koszorúzást. Elmondták mit tanultak az ágyúöntőről, beszélgettünk a szabadságharcról. Jó volt a főtéren üldögélni, beszélgetni.

Alsó-Csernáton volt a következő állomásunk. A Haszmann Pál tájmúzeumba otthonról régmúlt időkben használt tárgyakat hoztunk; csépet, sulykot, bőrműves satut és csikókályha ajtókat. Korábbi években más eszközökkel is bővítettük már a múzeum állományát, például az 1960 –as évekbeli rádióval. Sajnos Pali bácsi már nincs közöttünk, de a lánya tovább viszi az örökségét, szellemiségét, működteti a múzeumot.

Nézelődtünk, beszélgettünk a fafaragókkal, akik éppen egy székelykapu gyalogkapuján dolgoztak. A fiúknak elsősorban a régi mezőgazdasági gépek tetszettek. Amelyikre tehették, felültek, kormányoztak, zúgtak-búgtak, mintha a cséplőgép életre kelt volna. A lányok a kályhamúzeum antik darabjaiban gyönyörködtek, fotókat készítettek. Éhesen, fáradtan, de élményekben gazdagon tértünk vissza Farkaslakára. Jól esett a finom vacsora! Vacsora után elsétáltunk a kultúrcsűrbe, ahol Hadnagy Jolán, a Tamási Áron Művelődési Egyesület elnöke népdalokat tanított nekünk.

Reggeli után a Gyergyói havasok felé indultunk. Meredek erdei utakon, szerpentineken haladtunk egyre feljebb és feljebb. Az 1256 méter magas Pongrácz-tető volt az első úticélunk.

A hegységen áthaladó út köti össze a Gyergyói-medencét Békással. Az autóbuszból kiszállva éreztük a friss, erős hegyi levegőt. Fotókat készítettünk, finom termelői havasi mézet vásároltunk, gyönyörködtünk a tájban. Nemzeti parkban jártunk, a Nagyhagymási Nemzeti Parkban. Felhívtuk a gyerekek figyelmét a természeti értékek védelmére, természeti örökségünk megőrzésére. Megérkeztünk a Békás-szorosba.

Gyalog indultunk a szoros megtekintésére. Szigorúan „libasorban”, hiszen a látogatók sokaságától mindig nagy a forgalom. A szorost 200-300 méter magas sziklafalak és hegycsúcsok fogják közre. Nem is tudtuk, hogy magunk elé nézzünk vagy az ég felé, ahol a sziklafalakat csodálhattuk. A Békás-szorosnak van patakja is, a patak parton haladtunk lefelé. A hegyi patak zúgása, a hegycsúcsok szépsége, magassága mindegyik gyermeket elkápráztatta. Szebbnél – szebb fotókat készítettünk.

Majd a Gyilkos-tóhoz indultunk. Ez egy természetes torlasztó a Hagymás-hegységben. A tó 1837-ben keletkezett egy közeli hegyről lecsúszó törmelék következtében.

A környék és a Gyilkos tó üdülőtelep. Fotókat készítettünk a tó partján, megbeszéltük a tó keletkezéséről szóló legendát. A finom lángos, miccs, sültkrumpli vagy fagylalt után üldögéltünk egy kicsit, aztán utaztunk tovább.

Gyergyószentmiklóstól gyönyörű fenyvesek között kapaszkodik az út a Bucsin-tetőn keresztül. A hágó legmagasabb pontja 1287 méter tengerszint feletti magasságban található. A Bucsin-tetőn megálltunk egy pihenőre. Megérte a gyönyörű kilátás, jó levegő miatt. Majd igyekeztünk Kalotaszentkirályra, az utolsó szállásunkra. Vacsorára értünk oda, ahol már vártak minket. A gyerekek örültek, mert az iskola bentlakásában voltunk elhelyezve, így tudtak új ismerettségeket kötni a közös focizás, játékok alkalmával.

Elérkezett az utolsó napunk. Reggeli után alapos pakolás következett. Minden gyermek figyelmét felhívtuk, semmit ne hagyjanak a szálláson. Indulás előtt mi is ellenőriztük a szobákat a rendrakás miatt. Mielőtt azonban buszra szálltunk volna, az ottani hetedikesekkel együtt vettünk részt állampolgári ismeret órán, aminek keretében bemutatták nekünk az iskolát, majd közösen megkoszorúztuk az iskola névadójának, Ady Endrének a szobrát. Fájdalmas búcsúzkodások közepette indultunk útra.

Hazafelé megálltunk Kőrösfőn, nézelődtünk az egykoron szebb napokat is megélt kirakodóvásáron.
Ezután Csucsától jobbra fordultunk és átkeltünk a Mészkő-hegység közel 1000 méteres hágóján, és leereszkedtünk a Szilágyságba. Szilágysomlyón megnéztük a Báthory-várat,

Szilágyzoványon találkoztunk Thököly Vajk szilágysági költővel, aki elvezetett minket Kémerre az Általános Iskolába, ahol tornatanár is egyben. Megnéztük az iskolát, majd a nyolcadikosok tornaóráján vettünk rész, ami hamar fociba torkollott.

Közös fotózkodás és búcsúzkodás után elindultunk utolsó úticélunk felé, ami Nagyvárad volt. A városnézésünket a hirtelen kitört vihar lehetetlenné tette, így a tervezettnél hamarabb elindultunk hazafelé.

Élményekkel telve, fáradtan, de boldogan! Az autóbusz érkezését már várták a szülők. Ölelések, puszik, mert megjött a gyermek, világot látott! Lesz miről mesélni otthon! A gyerekek arcán boldogságot láttunk, ők is és mi is gazdagabbak lettünk egy erdélyi kirándulással.